Megemlékezés Gyóni Géza életéről, munkásságáról

„…Véres harcok verték fel hírét, De csak a béke katonája volt.”
Az 1884. június 25. és 1917. június 25. között eltelt mindössze 33 esztendő Gyóni /Áchim/ Géza költő, újságíró rövid, ellentmondásos, megpróbáltatásokkal teli életútját foglalja magába, azt a bő három évtizedet, melyet az állandó útkeresés, az elismerésért folyó küzdelem, a kiszolgáltatottság, az élet igenlése, az I. világháború borzalmainak túlélése, a boldog családi élet utáni vágy jellemez.
A krisztusi korban, 33 évesen meghalni, épp a születése napján: a mennynek különös ajándéka! Mint ahogy különös az is, hogy műveiről és azok minőségéről sokan, sokféle véleményt alkottak. Írásaira hatással volt Ady Endre is, akinek verseivel a Nil álnéven alkotó Dapsy Gizella ismertette meg. Munkásságát, a hazai irodalomban elfoglalt helyét eltérő szempontok, egyéni ízlés alapján ítélik meg az irodalomkritikusok, azt azonban nem lehet tőle elvitatni, hogy hős volt, igazi útkereső, aki a magyar katonák háborús szenvedéseinek krónikásává vált.

“Megemlékezés Gyóni Géza életéről, munkásságáról” bővebben

Gyóni Gézára emlékezünk

Gyóni Gézára emlékezünk, a költő születésének 136. halálának 103. évfordulója alkalmából.

Gyóni Géza: Álom a sátorban
A költő versét elmondja Janicsák Jánosné, Marika. 

“Véres harcok verték fel hírét,
De csak a béke katonája volt.”
( Gyóni Géza: Sírvers)

Gyóni Géza 1884 június 25. -én Áchim Géza néven született Gyónon.
Édesapja, Áchim Mihály lelkész volt, akit szent öregúrként emlegettek, akik ismerték. Édesanyja: Bekker Gizella volt. A házaspárnak hét gyermeke született. A kis Gézának Idősebb leánytestvérei voltak, ezért ő maga is inkább lányos játékokkal játszott, szeretett főzőcskézni, babázni, szelíd kisfiúként maradt meg a falubeliek emlékezetében. A Tiszteletes úrnak gondja volt a gyermekei tanítására, és nem csak evangélikus egyházi iskolába járatta őket, hanem más felekezetű tanítók is oktatták a kis diákokat. A gyóni határban, a Vay-kastély elhagyott kertjében, a Babina Luka néven ismert tó partján sokat futkározott, játszott a kisfiú pajtásaival, a többi falusi fiúval.
Gyóni Géza, akkor még Áchim Géza a szarvasi Vajda Péter gimnázium tanulója lett. Az osztálytársak közül Kemény Gábor tanár és író így emlékezik vissza a Gyónról jött kisfiúra.
“Heten voltunk az első osztályban, egyik-másik osztálytársamnak már a neve is halványan cseng a fülemben. A kis Géza már az első pillanatokban kiemelkedett ebből a szürke osztálytömegből. Csendes, kissé szűkszavú, nem könnyen nyilatkozó egyéniség volt. Már akkor is egyéniség volt, akit a tanárok is, diákok is láthatóan respektáltak. Nemcsak azért, mert jeles tanuló volt, hanem azért, mert valami lebilincselő komolyság és megnyerő szomorúság sugárzott belőle. “
Jeles érettségije után apja kívánságára a pozsonyi teológiára jelentkezett. A pozsonyi diákévekről a leghitelesebb képet saját leírásából kaptunk:
“… Van időm nyújtózni. Egyedül az orientális nyelvekkel foglalkozom. A zsidóval kötelességből, az arabussal passzióból. Van egy kitűnő tanárom, aki erővel orientálistát akar belőlem faragni. De ebbéli fáradtsága, azt hiszem eredménytelen lesz, mert már most is poéta vagyok, de tudós poéta sose lesz belőlem.
Ez a hely különösen termékenyítő és poézisom csak úgy ömlik…….
Itt azzal foglalkozik az ember, amihez éppen kedve van. Így hát van idő a múzsának is áldozni. “
1904 januárjában napvilágot lát az első Gyóni Géza verseskötet: Versek címmel, a címlapon: Gyóni Á. Géza szerzői névvel.
Gyón Gézát a romantikus hazafiság mellett foglalkoztatták azok a szociális kérdések melyeket saját szemével látott, saját maga is átélt.
Hová tartozott?
A Senki küldötte című versében keserűen fogalmazza meg saját emberi, költői helyét:
„Lihegek-logók ég föld között.
Lemenni gyáva, feljutni gyönge-
Várom a fojtó, Irgalmas ködöt.
Csak már befödne.”
1907 október 1.- én behívták katonának.
A kiképzés kellemetlenségeiről néhány vers született, ezeket a Dabas és Vidéke című lapban Katona dalok összefoglaló cím alatt adta ki.
Kilenc évi újság írói munkával a hátamögött éri Gyóni Gézát a hír a szarajevói merényletről és az azt követő általános mozgósítási parancsról.
Gyóni Géza első reakciója – sok mást közéleti személyiségéhez hasonlóan – a háború üdvözlése.
A háborúban átélt borzalmak, a megrázó élmények, a magányosság, a halálra ítéltség, reménytelenség mélyen megérintették….. ebből a mély átélésekből született a legmaradandóbb verse: Csak egy éjszakára című költeménye.

Gyóni Géza 1917. Június 25-én hadifogságban halt meg.
……halála utáni hagyatéka: rengeteg vers, novella, pályázatok, ládából összetákolt íróasztal, néhány ruhadarab és két női retikül…

1918-ban egyre többen érkeztek haza a hadifogságból, sok Gyóni verset is hazahoztak, és ezek ismeretében írta Juhász Gyula: “A költő, aki 1914 nyarán a háború költőjének indult a lengyel mezőkre, 1917 hét nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el.”

Gyóni Géza
Tíz nappal a halála előtt a következő verset írta az ágya melletti falra:
“A halál igazságot oszt,
Gonosz, ki mást szavakkal ámít.

Térjetek meg
És Szeressetek.
Elnyel minket a hőség,
És csak Istené a dicsőség.”
(Gyónás )

( Forrás: Fábián Miklós: Gyóni Géza ( 1884-1917)
tanulmány és bibliográfia 1984 -es kiadás)

2019.06.23.-i Gyóni Géza emlékműsoron tisztelettétel

 
A dabasi Gyóni Géza Irodalmi kör hat tagja vett részt személyesen a 2019.06.23.-i Gyóni Géza emlékműsoron, ám lélekben mindenki velünk volt.
Az emlékműsor keretében részt vettünk az Evangélikus szentmisén, és az azt követő ünnepi műsoron, melynek keretében Hermann Marika és Farkas József koszorút helyeztek el a Dabik nevében a Gyóni Géza emléktáblánál.
Koszorúval, és főhajtással tisztelegtünk a kiváló költő emléke előtt.

2019.06.17. – Találkozónk

Napirendi pontok:

  • Beszélgetés Gyóni Gézáról, és hagyatékáról.
  •  Verselés a nyárról, a barátságról, az életről.
  •  Gyóni Géza emlékmű 2019.07.23.-i Dabik által történő megkoszorúzásának megbeszélése.
  •  A soron következő összejövetel , mint csapatépítési program megbeszélése.

“2019.06.17. – Találkozónk” bővebben

Gyóni Géza: VAN EGY FALU

I.

Van egy falu, – fehérfalú
Templom van a közepében.
Nekem az a kicsiny haza
Legkedvesebb menedékem.

Csendszerető, szántó-vető,
Egyszerű nép lakik benne –
Baja bár száz, sosem lármáz –
Rábízza a jó Istenre…

Mégis hogyha városokba’
Zúgni hallom már a népet;
Sorsa ellen békületlen…
Tudja Isten, mitől – félek…

Úgy ostromol itt a nyomor,
Mely kőházak falát rágja.
Elgyötört nép rázza öklét
Cifra, fényes palotákra.

És ha akkor a zsivajból
Kis falumba be-betérek –
Úgy örül a lelkem annak,
Hogy a házak – mind fehérek…

II.

Van egy kis ház, szőlőinda
Körülfonja.
Kis ablaka oda néz ki
A toronyra.

Van egy kis ház. Templom van a
Közelében;
Szűk ösvénye a templomhoz
Vezet épen.

Gőgös város zajába ha
Beleuntam,
Akácszegett ösvényt járok
Csillapultan.

S hogy megállok a kis háznak
Ereszében,
Úgy érezem: a templomot
Már elértem.

Gyóni Géza: ÉS SZÓLT A KÖLTŐ

…És szólt a költő:
Nézd, ott messze távol
Egy sugár válik szürke, vak homályból,
Egy kósza, félénk, reszkető sugár –
S oszlik előtte lomha, sűrű fátyol,
Törik az árnyék mind, amerre jár.

Dérvert őszön a szép tavaszt lelopja,
Kóbor boldogság a nyomába jár.
Virágot hajt a zúzmarás fa lombja
S a csillogó, a hófödött határ,
A reszkető sugár amerre jár.

Kietlen tájon pásztortűz világa,
Szelíd mécs fénye borús estelen.
Örvendve hajtod bús nyakad igába,
Ha kis lakodban fénye megjelen…
S a másik szólt a csöndben elmélázva:
»Az én világom – nyájas szerelem.«

És szólt a költő:
Nézd, ott gyúl ki messze.
Vakító fénye kékes ködbe veszve:
Izzó lángkéve, ontja sárga fényét,
Vad lázra szítja balgák lomha vérét.

Kietlen tájon lidércfény világa,
Rajongók futnak oktalan nyomába
S letörve rabként porba hullanak
A repdeső, esetlen szárnyasak.

Nézd, nézd, nyomába’ hogy tántorganak
Zarándok úton sánta, béna, vak.
Egykor a jólét dús szekere húzta –
Ma a dicsőség szárnyszegett koldusa.
De hogyha sasszem, bátor néz beléje
Ha szent lángot szór ihlett szive mélye,
Ha ki dalát az Istentől lesé el,
Az nézhet szembe napvakító fénnyel.
Csak égeti, ki szürke porba mászik…
»Én fázom tőle« – szólt halkan a másik,
Lehunyva fáradt álmodó szemit.
És szólt a költő:
Engemet hevít.

Gyóni Géza: CÉZÁR, ÉN NEM MEGYEK

Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

Cézár, énnekem asszonyom van,
Forróölű, dalos, szelid.
Te éretted jaj, hogy áztassam
Könyűvel szemeit.

Kicsi, szegény, ijedt fiókák
Fogják, lásd, erős térdemet.
Cézár, ki visel gondot rájuk,
Ha gőgöd eltemet?

Vért szűr a pajzs Hispániában,
Rengenek a sötét hegyek.
Bús fürtnek a halálszüretre
Cézár, nem mehetek.

Nekem nem házam a te házad.
Nekem nem fáj a bánatod.
Éntőlem véres koronádat
A sárba vághatod.

Mit bánom én Hispániát,
Ha gyémánt-hegyeket terem;
Minden drágakövednél drágább
Az én rongy életem.

Élet, élet, szent gyönyörűség,
Egyetlen, mely nekem ragyog.
Cézár, az életem felett
Én is cézár vagyok.

Melyik Isten nevében trónolsz?
Mily őrület adott jogot:
Hogy istenadta életemmel
Játszik a pallosod?

…Soracte ormán zöld az erdő,
Szivem élet-vágytól dagad,
Jer, asszonyom… A koronádat
Cézár, védd meg magad.

Vagy küldj hamar pretóriánust
Üsse szét e dacos fejet,
De bitangul a mészárszékre
Cézár, én nem megyek.

Gyóni Géza: CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
        Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
        Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
        Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
        Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
        Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.