N. Sebestyén Katalin: Látomás

Magányosan vándoroltam akár
egy felhő a felkéklő égen,
kietlen hegyormokon,
zöldellő völgyeken keresztül,
míg-nem milliónyi virágba botlottam.
Vérvörös pipacsok a végtelen búzamezőben,
kecsesen ringva lejtik virágtáncukat.
Éj közeledtével csillagok gyúltak,
sárga fényár borította a menyboltot.
Pipacssorok tovább táncoltak,
s színaranyban pompázott a végtelen Tejút.
Lágy, éji szellő átölelve lengeti e lángoló mezőt,
hullámzó bársonyözönként pattognak
virágszikráid  mint izzó vas a kohóban,
félek, tüzes lángja eléget.
Csak nézem a virágok vad táncát,
ámulatba ejtő e pazar kavalkád.
Amikor gondolataimmal magam vagyok,
rég elfeledett látomás felsejlik,
akkor e végtelen pipacsokkal
önfeledten, boldogan táncolok,
s e szürke, embertelen világot hátrahagyom.

N. Sebestyén Katalin

„Apró tüsszentéssel leszáll az alkony, a hold lusta felhőket terel, fekete szárnyait az éj kitárja, itt is, ott is pár csillag kitartó kíváncsisággal figyel.
Sötétség fátylán csendima toporog, az éjszaka kapuját sarkig kitárja.
Elmúltak a szép napok, éveim elszálltak. Mit tollammal e papírra karcolok, talán az égiekhez szól, s egy kislányról, ki boldognak született egykor.
Tudod, az élet eredendőn csodaszép, ezt beszélik róla, életünk pirkadatán sírva-ríva megszületünk, s ekkor még oly oktalanul…”
(Részlet: Irodalmi esszé életemről)

“N. Sebestyén Katalin” bővebben

Megtartottuk az első nyilvános találkozónkat!

2019.02.25. Gyóni Géza Irodalmi kör találkozója.
18:00-19:30
Hatalmas öröm számunkra, hogy 5 fővel bővült a tagok létszáma.

Napirendi pontok:

  1. Tagok bemutatkozása, egy-egy vers felolvasása.
  2. Rövid ismeretterjesztő a névadóról, Gyóni Gézáról.
  3. A dabik távlati céljainak körvonalazása.
  4. Kapcsolatépítési tervek.
  5. Következő összejövetel napirendi pontjainak, verstémáinak megbeszélése.

“Megtartottuk az első nyilvános találkozónkat!” bővebben

Cserna Ferenc: Szecesszió

Szecesszió, szecesszió!
Építésznek szép passzió!
Épül az új palota,
Lesz harminckét ablaka!

Épül a ház, formálódik,
Húsz kőműves szorgoskodik!
Gyönyörű a teteje,
Színes minden cserepe!

Íves, formás, kerek rajta
Összes ablaka, ajtaja.
Virágdíszek övezik,
Szeretőn kőrbe veszik!

Az utcának ékes kincse,
Ilyen szép ház nincsen egy se!
Emberek megcsodálják,
Ámulva kőrbe állják!

Megbámulják kívül, belül.
Fotó készül szép emlékül!
Aztán tovább sétálnak!
Biz, Ők panelban laknak!

Cserna Ferenc: Kis rigócska, kis madárka

Kis rigócska, kis madárka,
Itt dalolsz az ablakomba
Ide szállsz te minden reggel
Elbűvölsz az énekeddel

Szállj el, szállj el kis madárka!
Szállj a kedvesem házára
Kérdezd meg, hogy gondol-e rám
Aztán siess vissza hozzám!

Visszajött a kis madárka
Itt dalol az ablakomba
Éneke a lelkembe hat
Örömkönny mossa arcomat!

Kedvesemtől jött üzenet
Gondol reám, vár engemet
Repülnék, ha volna szárnyam
Futok, ahogy bírja lábam!

Figula Csaba

Nevem Figula Csaba.
Nem költő vagyok,
Csak fordító.
Olykor tán’ picikét lódító,
Néha meg hangosan ordító.
De a lényeget sohasem torzító!

A dolgom rém egyszerű,
Nem nehéz.
Érzéseket fordítok,
Versre én.
Betűkbe teszem,
Mit érez a lelked.
Mit diktál a szíved,
Azt körmölöm híven.

Mert ne feledd, csak Rólad írok!
Felfedem én minden kínod,
Örömöd és rettegésed.
Támaszt nyújtok én tenéked!

Más dolgod nincs, csak elfogadni.
Jó keményen megragadni,
Azt a mankót amit kaptál.
Azt ami a lelkednek használ!

Hermann Marika: Megengedem magamnak

Megengedem magamnak az érzést,
Hogy lelkem szárnyaljon szabadon,
Tudom mily erő lakozik abban,
Ha Isten kísér az utamon.

Megengedem magamnak az érzést,
Mely meghatódva hálát rebeg,
Tudom mily fényes reménysugár az,
Ha szívemben ott a szeretet.

Megengedem magamnak az érzést,
Hogy tisztán csendüljön a hangom,
Tudom mily végtelen boldogság az
Ha szívedet érinté dalom.

Megengedem magamnak az érzést,
Mely azt suttogja, hogy jól vagyok,
Tudom mily végtelen kegyelem az,
Hol lennem kell, én már ott vagyok.

Cserna Ferenc

Cserna Ferenc, nyugdíjas postatiszt vagyok. Az irodalom, a költészet mindig közel állt hozzam. Rendszeresen szavalok mind saját, mind más költők által írt verseket, részt veszek irodalmi esteken, közösségi megmozdulásokon is.

Egy évvel ezelőtt kezdtem írni, kezdetben elbeszéléseket, majd a Parnasszust “meggyalázva” költészetre (is) adtam a fejem!

A klasszikus verselési forma híve vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy olykor-olykor ne próbálkozzam a szabad versekkel is.

A Dabik – hoz azért csatlakoztam, hogy részese legyek egy olyan csapatnak, ahol az irodalomé, a költészeté a főszerep, s ahol tanulhatunk egymástól, ahol örömet adhatunk, segítő kezet nyújthatunk.

Hermann Marika: Írj….

Ragadj tollat, papirost,
Írd le azt, mire gondolsz,
Szárnyaljon a fantáziád,
Repülj mesés világon át!

Írj, míg telve van a lelked,
Míg van célod, és van terved,
Írj, mert írni gyönyörűség,
Amíg benned van az érzés!

Írj verseket, írj meséket,
Regényt, vagy apró esszéket,
Írj, míg tollad írni tud,
Míg papírod el nem fogy!