Vers szerda – január 29.

A Gyóni Géza Irodalmi kör vers sorozata, mely a Magyar Kultúra napjától a Magyar Költészet napjáig tart.
A sorozatban 2020. január 22.-e és 2020, április 11.-e között, minden héten szerdán közzéteszünk itt egy verset.

Az első verset elmondja Figula Csaba

2020. január 20. -Találkozónk

Napirendi pontok:

  • Csillagok nyomában: a Magyar Kultúra napjára készített filmünk megtekintése
  • Cserna Ferenc szabadon választott irodalmi összeállítása 10 percben.
    Következő összejövetelre felkészülő kisorsolása
  • 1-1 vers elmondása a Magyar Kultúra napja alkalmából
  • Dabik induló eléneklése
  • Ötlettár: Közös ötletelés
  • Egyéb aktuális témák  megbeszélése

“2020. január 20. -Találkozónk” bővebben

2020. január 6. – Találkozónk

Napirendi pontok: 

  • Újév köszöntése verssel, dallal……
  • N. Sebestyén Katika szabadon választott irodalmi összeállítása 10 percben
  • Közös játék.
  • Rövid beszámoló az év vége alakulásáról
    2020 évi célok, tervek, feladatok, ötletek begyűjtése
  • Következő összejövetelre felkészülők kisorsolása
  • Télidéző verssel, dallal
  • Egyéb aktuális témák
  • Dabik induló eléneklése

“2020. január 6. – Találkozónk” bővebben

Szedő Tibor: Bölcsességek az élethez

Te vagy saját magad festménye,
tán a sors írja meg, át életed.
Olykor fakul, majd élénk arcod fénye,
fiatalon könnyed, idővel döcögő lépted.

Te vagy önkritikád tiszta tükre,
ne sanyargasd hiába a lelked!
Negatív elemeket akaszd szögre,
vedd le válladról nehéz terhed!

Te vagy gondolataid pásztora,
terelgesd jó útra őket!
Legyél nyitott egy kedves szóra,
hessegesd el a gondfelhőket!

Te vagy sikered kovácsa,
élj önmagaddal békében!
Ne üssön a kudarc korbácsa,
legyen rend szívedben, lelkedben!

Eliza Wolf: Karácsony ünnepén

Sűrű erdő mélyén, hatalmas fáknak ölén,
Életre kelt egy kis fenyő, kit alig ért fény.
Pedig vágyott reá, s érezte szíve mélyén
Boldog akkor lehet csak, ha álma révbe ér.
Sűrű erdő mélyén ezért sírt, szomorkodott,
Meglátogatták őt őzek, nyulak, mókusok.
Hideg szél suhant át a gyenge kis fenyőfán,
Sok apró hópihe pihent meg minden ágán.
Szomorúan tűrte, s várta hogy jöjjön a fény,
Vaj’ beteljesül egyszer az óhajtott remény?
Igen, eljött a dél, s föléje ért a ragyogó nap.
Reá sütött a fény, mit annyira akart.
Ám a hó újra megeredt, hullott, csak hullott,
Hová lett az áhított fény, mely rá mosolygott?
Eltűnt, de jött a télapó, csilingelt a szán.
Meglátta a kis fenyőt, és így szólott hozzá.
Idehívtak engem őzek, nyulak, mókusok,
Ám fényt hozni tenéked biz’ én sem tudok.
Elviszlek magammal, hol örömmel várnak rád,
Hol gyermek szemek fénye csillog, ragyog reád.
Díszbe öltöztetnek, gyertyafények gyúlnak,
Csillagszórók szórják feléd sugarukat.
Mindenki boldog lesz, körbeállnak téged,
Szívükbe melegséget, örömet költöztet fényed.

N. Sebestyén Katalin: Csendülő lélekharang

Vakító, szikrázó hóbunda borítja a tájat,
karácsony táján megcsendül
szívünk lélekharangja.
Nagy pelyhekkel hulló hó
hófehér, puha betakarja bársonyként
e varázslatos világot, s minden lehulló
hópehely hangtalan karácsonyi
üzenetet hordoz.
Mit szívedből sugárzol: egy szó, egy mosoly,
egy gondolat, egy érintés; megannyi ajándék.
Ünnep van! Karácsony!
Szívünk egyszerre csendül, akár egy
fenséges orgona, minden ölelés körbefon,
s egyszerre szólal a szív lélekharangja.
Karácsony éjjelén megannyi angyalok
szárnyuk kitárásával szeretet ontanak.
Szeretet ünnepén melegség járja át
testünk-lelkünk, hisz a földkerekség
varázslatos, csillogó ünnepe.
Angyalok tovaszállnak, de a
milliónyi szeretet ajándékul ittmarad.
A szeretet himnusza sohasem csendesül,
hisz szívről-szívre elfojthatatlanul zeng,
egységgé formálódva átöleli a világot,
s szívünk legmélyén megcsendül
a lélekharang.

Hermann Marika: Hol van az az ország

Fent a magas égen csillagok ragyognak,
Fényük sugarában angyalok dalolnak.
Titokzatos égbolt, fölötted mi lehet,
Angyalok serege vajon honnan jöhet?
Vár ránk örök élet, miután meghalunk,
Elporladt testünkből tényleg feltámadunk?
Békére lel egyszer bűntől sebzett lelkünk,
Hol van az az ország, hol megpihenhetünk?

Fent a magas égen csillagok ragyognak,
Fényük sugarában angyalok dalolnak.
Hogy hol az az ország, senki nem tudhatja,
Ám, ki Istenben hisz, bizton megtalálja.
Porából feltámad minden hívő lélek,
Isten kegyelméből ők, ott tovább élnek.
Mennyország a neve az örök hazának,
Hol szerető lelkek otthonra találnak.

Mennyei harsonát angyalok megfújják,
Istennek hű fiát hittel magasztalják.
Megváltó született kisdednek képében,
Karácsony éjjelén messze, Betlehemben.
Sorsa beteljesült, így lett szabadítónk,
Gyarló bűneinkből, szeretett megváltónk.
Fent a magas égen csillagok ragyognak,
Emberek lelkében angyalok dalolnak.