I.
Van egy falu, – fehérfalú
Templom van a közepében.
Nekem az a kicsiny haza
Legkedvesebb menedékem.
Csendszerető, szántó-vető,
Egyszerű nép lakik benne –
Baja bár száz, sosem lármáz –
Rábízza a jó Istenre…
Mégis hogyha városokba’
Zúgni hallom már a népet;
Sorsa ellen békületlen…
Tudja Isten, mitől – félek…
Úgy ostromol itt a nyomor,
Mely kőházak falát rágja.
Elgyötört nép rázza öklét
Cifra, fényes palotákra.
És ha akkor a zsivajból
Kis falumba be-betérek –
Úgy örül a lelkem annak,
Hogy a házak – mind fehérek…
II.
Van egy kis ház, szőlőinda
Körülfonja.
Kis ablaka oda néz ki
A toronyra.
Van egy kis ház. Templom van a
Közelében;
Szűk ösvénye a templomhoz
Vezet épen.
Gőgös város zajába ha
Beleuntam,
Akácszegett ösvényt járok
Csillapultan.
S hogy megállok a kis háznak
Ereszében,
Úgy érezem: a templomot
Már elértem.