N. Sebestyén Katalin: Csendülő lélekharang

Vakító, szikrázó hóbunda borítja a tájat,
karácsony táján megcsendül
szívünk lélekharangja.
Nagy pelyhekkel hulló hó
hófehér, puha betakarja bársonyként
e varázslatos világot, s minden lehulló
hópehely hangtalan karácsonyi
üzenetet hordoz.
Mit szívedből sugárzol: egy szó, egy mosoly,
egy gondolat, egy érintés; megannyi ajándék.
Ünnep van! Karácsony!
Szívünk egyszerre csendül, akár egy
fenséges orgona, minden ölelés körbefon,
s egyszerre szólal a szív lélekharangja.
Karácsony éjjelén megannyi angyalok
szárnyuk kitárásával szeretet ontanak.
Szeretet ünnepén melegség járja át
testünk-lelkünk, hisz a földkerekség
varázslatos, csillogó ünnepe.
Angyalok tovaszállnak, de a
milliónyi szeretet ajándékul ittmarad.
A szeretet himnusza sohasem csendesül,
hisz szívről-szívre elfojthatatlanul zeng,
egységgé formálódva átöleli a világot,
s szívünk legmélyén megcsendül
a lélekharang.

2019.06.19. Monoron, a Dr. Borzsák István Városi Könyvtár

Csodás alkotásokban gyönyörködhettünk ma Monoron, a Dr Borzsák István Városi Könyvtár kiállító termében.
A festmények teljes bizonyossággal elárulták, hogy N. Sebestyén Katalin a rejtélyes Univerzum hiteles ábrázolója.
Festészetében nem kisebb feladatra vállalkozik, mint ötvözni a tudomány realitását a művészet ábrándos világával, s ezáltal egyedi értéket teremteni.
“2019.06.19. Monoron, a Dr. Borzsák István Városi Könyvtár” bővebben

N. Sebestyén Katalin: Tenger

Zúgó moraja nagyságában rejlik,
nincs fogható erejéhez,
súlyos egyéniség.
Hajnalban a nap égre emeli,
szinte izzott a vörös, óriás égitest,
s tüzét a hullámokra dobálta,
de a mérhetetlen óriás hullámok
a horizontra préselték.
Sirályok ujjongó repdeséssel fogadták.
Olykor derűs, ilyenkor nyugodt,
sima tükre, éneke fuvolaként hallik.
Majd haragos, ha felbosszantják,
bőszült viharral bosszút forral,
moraja ilyenkor nagybőgőként szól.
Maga szabta renddel éli napjait,
partja is olyan, milyennek ő akarja.
Vigyázz rá, tartsd tiszteletben,
ne bosszantsd fel,
másként elveszel benne.

N. Sebestyén Katalin: Örökkön örökké /Amiben legjobban hiszek/

Lelki sivárság ellen küzdő természet,
nyári búzavirágég fejünk felett,
talpunk alatt friss illatos rét füve,
mint szerető szülők karja
körbeölel óvón az erdő.
Muzsikál a liget fanfárja,
megdobogtatja rajongó szívemet,
lombsusogás, patakcsobogás,
madárdal kíséri csodás harmóniáit.
Most aranysárga fényözön zúdul rá,
nappali ruháját hordja a rengeteg.
Később ezüstösen ragyog tovább, ha
ében fekete mélyét holdsugár szövi át.
Csak szentjánosbogár zümmögése szól,
mint bölcsődal, ringatja éji sötétben,
csendesen könnyű álomba szenderül,
csillagok mosolyával takarózik.
Pirkadatkor eltűnik éji varázsa,
így követik egymást: nap s a hold,
vigyázzunk rá, hogy időtlen időkig
látható legyen nappal, s éjszaka.

N. Sebestyén Katalin: Tavaszváró

Duzzadnak a fák rügyei,
a napsugár biztató csókjaira várnak,
illatok születnek, játszik a szél,
ritmusosan dalol a cinege – nyitnikék.
Energiától dús az ég, a föld, a fű,
életre kél az erdő, lakói nyüzsögve
várják a megújuló természet életjelét.
A nap meleget árasztó sugarai
mint anya a gyermekét,
végigsimítják a látómezőt,
fények tükrében virít már a hóvirág.
Sárga szirmok, kéklő ibolyák,
erdő, mező virágai bársonyruhát öltenek.
Megérint a tavaszi erőtől feszülő energia,
zsigereimben is bimbódzik már a tavasz,
megérkezett!
A jégcsap csillogását feledjük el.

N. Sebestyén Katalin: Látomás

Magányosan vándoroltam akár
egy felhő a felkéklő égen,
kietlen hegyormokon,
zöldellő völgyeken keresztül,
míg-nem milliónyi virágba botlottam.
Vérvörös pipacsok a végtelen búzamezőben,
kecsesen ringva lejtik virágtáncukat.
Éj közeledtével csillagok gyúltak,
sárga fényár borította a menyboltot.
Pipacssorok tovább táncoltak,
s színaranyban pompázott a végtelen Tejút.
Lágy, éji szellő átölelve lengeti e lángoló mezőt,
hullámzó bársonyözönként pattognak
virágszikráid  mint izzó vas a kohóban,
félek, tüzes lángja eléget.
Csak nézem a virágok vad táncát,
ámulatba ejtő e pazar kavalkád.
Amikor gondolataimmal magam vagyok,
rég elfeledett látomás felsejlik,
akkor e végtelen pipacsokkal
önfeledten, boldogan táncolok,
s e szürke, embertelen világot hátrahagyom.