A Gyóni Géza Irodalmi kör által meghirdetett pályázatra, mind az ifjúsági, mind a felnőtt kategóriában olyan alkotások érkeztek be, melyek megfelelnek a kiírás feltételeinek.
A pályázóknak elismeréssel gratulálunk!
A téma: A jövő, mely felé haladsz.
A zsűri tagjai, név szerint:
Kanizsa József: Író, költő, kritikus, a Magyar Kultúra Lovagja
Batuskáné Kiss Katalin: nyugdíjas magyar nyelv és irodalom tanár
Cserna Ferenc: nyugdíjas postatiszt, amatőr író, költő
Dr. Török György: nyugdíjas zeneiskola igazgató, zeneszerző, amatőr költő
Figula Csaba a zsűri elnöke: vállalkozó, amatőr író, költő
Ez utóbbit – megjelenésekor – minden érintetthez eljuttatjuk.
Amikor lehetőség nyílik rá, szervezünk egy irodalmi találkozót, melyre szeretettel várjuk az alkotókat és a zsűri tagjait egyaránt.
Az alkotók díjait, illetve a pályázók ajándékait az Angry Cat kft vezetői: Szűcs Szilvia és Figula Csaba ajánlották fel. Ezúton is köszönjük nekik!
A zsűri döntése alapján az:
Ifjúsági kategória 3. helyezettje:
Papp Viktória: Reményteli ábránd című verse,
Felnőtt kategória 3. helyezettje:
Magyar Norbert: Jövőzenéje című verse.
Ifjúsági kategória 2. helyezettje:
Hering Vanda: Más akarok lenni című verse,
Felnőtt kategória 2. helyezettje:
Orosz Zoltánné: Jövőbe látni című verse.
Ifjúsági kategória 1. helyezettje:
Hecendorfer Dóra: A jövőm című verse,
Felnőtt kategória 1. helyezettje:
Garajszki Istvánné: Jövőkép című verse.
Elismeréssel gratulálunk az elért eredmenyekhez.
A díjakat postán küldjük el.
A helyezetteknek, és minden kedves pályázónknak további sikeres, örömteli alkotó munkát kívánunk, és szeretettel várunk benneteket, és minden irodalom kedvelőt a Gyóni Géza Irodalmi kör tagjai közé.
Jelen helyzetben virtuálisan itt az oldalon oldalon, ám, amikor már lehet személyesen is: a dabasi Kossuth Művelődési házban.
Szárnyalj velünk! 🙂
Minden helyezettnek gratulálok az elért eredményéhez.