Lelki sivárság ellen küzdő természet,
nyári búzavirágég fejünk felett,
talpunk alatt friss illatos rét füve,
mint szerető szülők karja
körbeölel óvón az erdő.
Muzsikál a liget fanfárja,
megdobogtatja rajongó szívemet,
lombsusogás, patakcsobogás,
madárdal kíséri csodás harmóniáit.
Most aranysárga fényözön zúdul rá,
nappali ruháját hordja a rengeteg.
Később ezüstösen ragyog tovább, ha
ében fekete mélyét holdsugár szövi át.
Csak szentjánosbogár zümmögése szól,
mint bölcsődal, ringatja éji sötétben,
csendesen könnyű álomba szenderül,
csillagok mosolyával takarózik.
Pirkadatkor eltűnik éji varázsa,
így követik egymást: nap s a hold,
vigyázzunk rá, hogy időtlen időkig
látható legyen nappal, s éjszaka.