Nevem Figula Csaba.
Nem költő vagyok,
Csak fordító.
Olykor tán’ picikét lódító,
Néha meg hangosan ordító.
De a lényeget sohasem torzító!
A dolgom rém egyszerű,
Nem nehéz.
Érzéseket fordítok,
Versre én.
Betűkbe teszem,
Mit érez a lelked.
Mit diktál a szíved,
Azt körmölöm híven.
Mert ne feledd, csak Rólad írok!
Felfedem én minden kínod,
Örömöd és rettegésed.
Támaszt nyújtok én tenéked!
Más dolgod nincs, csak elfogadni.
Jó keményen megragadni,
Azt a mankót amit kaptál.
Azt ami a lelkednek használ!