…amatőr írók és költők irodalmi köre…
Csodás alkotásokban gyönyörködhettünk ma Monoron, a Dr Borzsák István Városi Könyvtár kiállító termében.
A festmények teljes bizonyossággal elárulták, hogy N. Sebestyén Katalin a rejtélyes Univerzum hiteles ábrázolója.
Festészetében nem kisebb feladatra vállalkozik, mint ötvözni a tudomány realitását a művészet ábrándos világával, s ezáltal egyedi értéket teremteni.
“2019.06.19. Monoron, a Dr. Borzsák István Városi Könyvtár” bővebben
Zúgó moraja nagyságában rejlik,
nincs fogható erejéhez,
súlyos egyéniség.
Hajnalban a nap égre emeli,
szinte izzott a vörös, óriás égitest,
s tüzét a hullámokra dobálta,
de a mérhetetlen óriás hullámok
a horizontra préselték.
Sirályok ujjongó repdeséssel fogadták.
Olykor derűs, ilyenkor nyugodt,
sima tükre, éneke fuvolaként hallik.
Majd haragos, ha felbosszantják,
bőszült viharral bosszút forral,
moraja ilyenkor nagybőgőként szól.
Maga szabta renddel éli napjait,
partja is olyan, milyennek ő akarja.
Vigyázz rá, tartsd tiszteletben,
ne bosszantsd fel,
másként elveszel benne.
Hatalmas öröm számunkra, hogy legújabb tagunk N. Sebestyén Katalin nemcsak az írással, de a festészettel is foglalkozik!
Néhány festményét elhozta nekünk! Nézzétek meg! 🙂
„Apró tüsszentéssel leszáll az alkony, a hold lusta felhőket terel, fekete szárnyait az éj kitárja, itt is, ott is pár csillag kitartó kíváncsisággal figyel.
Sötétség fátylán csendima toporog, az éjszaka kapuját sarkig kitárja.
Elmúltak a szép napok, éveim elszálltak. Mit tollammal e papírra karcolok, talán az égiekhez szól, s egy kislányról, ki boldognak született egykor.
Tudod, az élet eredendőn csodaszép, ezt beszélik róla, életünk pirkadatán sírva-ríva megszületünk, s ekkor még oly oktalanul…”
(Részlet: Irodalmi esszé életemről)