Ismeritek Benedeket? Ő az a szőke, göndör hajú, örökmozgó fiúcska, aki semmitől se fél. Bátran vág bele minden kalandba. Gyorsabban fut, mint a nyúl, nagyobbat ugrik, mint a szöcske. Ügyességénél csak a fantáziája nagyobb.
Egy nyári reggel el is indult vándorútra. Ment, mendegélt. Meg akarta hódítani a világot. Látott sok csodát. Ismerkedett füvekkel, virágokkal, fákkal, bokrokkal. Az orra alig győzte beszippantani a sok finom illatot . A szeme káprázott a színek sokaságától. Az állatokkal barátságot kötött. Kergetőzött, ugrándozott közöttük, vidáman játszadoztak egész nap. Este, amikor elfáradt, a nagy barna mackó barlangjába húzódott be aludni.
Reggel frissen ébredt, jót reggelizett, és folytatta vándorútját. Járta a mezőket, átugrotta a patakokat, látott hegyet, völgyet. Egyszer csak elrepült fölötte egy érdekes madár. A bagoly volt az.
– Ez okos állat.- gondolta magában Benedek.- Megyek arra, amerre a madár száll .
Nem is kellett sokáig követnie, a bagoly egyenesen berepült a közeli fenyves erdőbe . Benedek nagy bátran lépdelt a száz éves fenyőfák tövében. A lehullott tűlevelek ropogását egy cérnavékony lánykahang törte meg. Benedek megállt, és erősen fülelni kezdett.
– Vár, vár, magas vár,
De csak téged vár!-
Hallatszott messziről a lányka hangja.
-Már csak megnézem, ki az, aki ilyen szépen énekel!- gondolta magában Benedek.
Óvatos lépésekkel elindult a hang irányába. Az óriásfenyők mögött egy csodaszép várat pillantott meg. A legmagasabb tornyán egy ablak ragyogott a napfényben. De , csak most látom, hogy nem is az ablak fénylik, hanem egy gyönyörű királylány haja csillog! Egymásra néztek, csak néztek, és szólni sem tudtak hosszú percekig. Benedek vett egy nagy levegőt, s bátran felkiáltott:
– Te énekeltél az előbb?
– Igen, én!- válaszolt a királylány elcsukló hangon.
Benedek faggatni kezdte:
-Miért nem jössz le a toronyból?
– Nem tudok lemenni!- mondta a királylány- Be vagyok zárva.
– Ki zárt be?- kérdezte Benedek.
– Ez a sárkány vára, ő zárt be- felelte a lány.
– Hol van a sárkány?- érdeklődött Benedek.
– Elrepült a testvéreihez látogatóba. Hamarosan hazaér. Jobban teszed ifjú legény, ha szeded a sátorfádat, és minél messzebbre szaladsz! Fuss! Fuss!
– Ne legyen a nevem Benedek, ha én téged meg nem mentelek! Nem futok én semerre, majd együtt futunk a mezőre. Felveszem a lovagi páncélom, varázssípommal idehívom hű társamat, táltos lovamat. Megverekszem a sárkányoddal, legyőzöm! Nem lesz kedve tovább fogságban tartani téged! Ha kiszabadítalak, együtt mehetünk felfedezni a világot.
Így is lett. Benedek felöltötte lovagi páncélját, a sípjával odahívta hófehér paripáját, és várta a sárkányt.
No, nem kellett sokáig várnia! Jött a sárkány nagy szárnycsapásokkal, és már messziről hallatszott a mérges morgása:
– Idegen szagot érzek! Ki merészel az én váram közelébe menni?-
Benedek nem ijedt ám meg! Bátran a sárkány szemébe nézett, és így szólt:
– Én vagyok az, Benedek! Azért jöttem, hogy a királylányt engedd el! Nem illik senkit bezárni! Így nem lesznek barátaid. Kivel fogsz akkor játszani ?
Elgondolkodott ezen a sárkány, és belátta, hogy igaza van Benedeknek. Elengedte a királylányt. Barátságban elköszöntek egymástól. Benedek és a királylány pedig elindult a mezőre, felfedezni a világot.