A gyóni Zárdakert Idősek Otthonába látogattunk el, a Gyóni Géza Irodalmi Kör képviseletében.
Verseltünk, beszélgettünk, énekeltünk. Csodás órát töltöttünk az Otthon érdeklődő lakóival. Úgy éreztük sikerült adni szeretetet, kedvességet, derűs és megható pillanatokat egyaránt. Mi, bizton állítom, nagyon sokat kaptunk. A kedves mosolyok, a szerető tekintetek, a beszélgetések, az egymásba simuló kezek, a közöz éneklés, mind arról tanúskodtak, hogy a bizalmukba fogadtak minket.
Vágyunk, hogy visszamehessünk, hogy adhassunk, és kaphassunk, és újra megépítsük a szeretet hídját lélektől-lélekig. (Hermann Marika és Cserna Ferenc)
Most pedig jöjjön néhány vers, amit elvittünk a Zárdakert lakóinak:
Hermann Marika: Adni
Adni magunkból szeretetet,
Adni szépséget, derűt.
Adni szívünket, lelkünket,
Adni! Adni önzetlenül.
Figula Csaba: Tavaszi ébredés
Rügyfakasztó napsugár,
Leheletnyi forró nyár.
Döngicsélő bogarak,
Hangoskodó madarak.
Fűben búvó süncsalád,
Mókus, ki a fán cikáz.
Riadt szemű őzike,
Nyúl, kit nem űz senki se.
Szorgoskodó hangyasereg,
Vidáman úszkáló keszeg.
Szivárványos szitakötő.
Fácán, épp nem rejtőzködő.
Szirmot bontó virágok,
Ettől szebbet nem láttok.
Ébredező természet,
Oly csodás a kikelet!
Szabó Lőrinc: Tavasz
Vén rigó: Cserna Ferenc
Nap: Hermann Marika
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Hermann Marika: Talán elmondhatom
Hogy mi az örömteli élet titka?
Rajtam kívül, ezt bárki megmondhatja.
Ám, hogy mi a boldogság,
Talán elmondhatom,
Mert így hatvanon túl úgy hiszem,
Volt pár boldog pillanatom.
A boldogság nem a vagyon,
Nem a siker, nem a szerelem.
Ezekkel lelhetsz gazdagságra,
Örömre, gyönyörre, hatalomra,
S, ha Emberként éled életed,
Jutalomként eljő a tisztelet.
A boldogság egy olyan érzés,
Mely a lelkedből fakad,
S élte csupán egy röpke pillanat,
Ám odarepít, ahová a tudomány
– Legyen bármily fejlett is az –
El soha nem juthat.
Hogy mikor jön el? Nem tudhatod.
Talán, ha megcsodálsz egy csillagot,
Vagy, segítesz az ínségben levőknek,
Az elesetteknek, a gyengélkedőknek,
Vagy, ha rád mosolyog gyermeked,
Kiért habozás nélkül odaadnád az élted.
Vagy, ha ölelhetsz még testvért, édesapát,
S az egyetlent, ki átéli élted minden rezdülését,
Az édesanyát.
Vagy, ha társad szemében látod a világot,
S érzitek közös a dal, közösek az álmok,
Vagy mikor hiszed, hogy vigyáz rád Istened,
S tudod, e pillanatot néki köszönheted.
Hogy miért csak egy pillanat?
Talán, mert az ember béklyóba van kötve,
S ezt a béklyót emberre, ember kötötte.
Talán, mert az élet is egy múló pillanat,
Hisz egy emberöltő oly gyorsan elszalad.
Talán ha ember, embernek nem volna farkasa,
Nem legyőzni, csak szeretni akarna,
Akkor lehetne örök e csodás pillanat,
S békét teremtene itt a földön, s ott lent a sír alatt.
Cserna Ferenc: Templomban
Templomi csönd
Csendes áhítat
Érzem, hogy velem vagy
Lényed átitat!
Jó Veled itt!
Ketten egyedül
Mindenki más távol
Hangod bennem ül!
Hallom a szót!
Nekem szól a hang!
Édes reménységem
Kérlek el ne hagyj!
Te vagy az út
Mellyen lépkedek
Hiszem, hozzád érek
S, elnyerem kegyed!
Szép kedvesem
Ki itt vagy velem
Kérem a teremtőt
Hagyjon meg nekem!
Cserna Ferenc: Ifjú voltam …
Ifjú voltam, bátor, deli!
Nem volt előttem gát, kétség.
Társam volt a hit, reménység!
Víg éltem célokkal teli!
Ha utam akadály szegte,
Tartóztatott, hátráltatott,
Tovább mentem emelt fejjel!
Egyenesen, csak előre!
Olykor társaim is lettek.
Segítettek, támogattak.
Voltak, akik lemaradtak.
Keserűen búcsút vettek!
Jártam az igazak útját.
Nem volt gonoszság szívemben!
Szerettek és szerethettem,
Megleltem a bölcsek kútját!
Ifjúságom elszállt régen
Tapasztaltabb, bölcsebb lettem.
De a hitem és reményem
Velem vannak, elkísérnek!
“Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Babits Mihály