Blog

Magyar Norbert: Jövőzenéje

Kerge kórok közt a körúton dorombolok
a reggelek lehangolók, a jegyszedő kolomposok
csupán  – penge klónok, bennük előre írt kódok
minden fröccsöntött és szilikon, itt a régi rend lebomlott
fent a századikon élnek, akik uralják a gazdaságot
könnyedén eljuttatnak egy klinikai agy halálhoz –
körbevesznek hazugságok az utcákon kamerákkal
depressziódat kezeljed méregdrága tablettákkal
betonkemény hétköznapoktól elkapott daganatok
bőröd alá beültetett mikrocsipen a varratok
sugárkezelt kakaók a kirakatban eladók
a netadódat befizeted, feladod a kirakót
a kirekesztettek között a király lehetsz akár
mégis ők maradnak oroszlánok, te meg csak a sakál
a bálban: megváltást árulnak, ez tisztánlátásfóbia
meg alufóliába tekert eufória, na
a holnap elveszett, de csinálunk itt még mát
és az összeomlás küszöbén majd eljátszuk a flegmát
masírozz a többiekkel, ha már a jelüket hordod
ha már ingyen adja meg magát az összes hamis szónok
ahol a szépség az műanyag, a hibátlanság mámor
és egy tökéletes ideál kell eltávolodásból
mikor döntöd már el, hogy éppen ébren álmodsz,
vagy végre már most minden álmod éppenséggel valóságos?

Garajszki Istvánné: Jövőkép

Vajon mi fér bele, ha jövődet tervezed?
Mikor a következő húsz éved szervezed.
Nagy ház, drága autó, és szép család,
Jólét, Jó munka, és sok sok barát.

De vajon gondolsz majd a tágabb térre?
A földre, melynek lassacskán vége!
Környezeted szemét önti el,
A te sorsod is e tény dönti el!

Sok kicsitől nagy lesz a rakás.
Hosszú időre meglesz a hatás!
Jelenedre vigyázz hát nagyon,
Mert nem minden a hatalmas vagyon!

A jövődért akkor sokat teszel,
Ha kevesebb szemetet veszel!
Ha a csomagolást eldobni sose kell,
Akkor te is környezettudatos leszel.

Tartsd tisztán a levegőt a vizet,
Hosszú távon hidd el sokat fizet.
Hogy legyen jövőd, szeresd ezt a bolygót,
Számolgasd csak a túlélési szorzót!

Garajszki Istvánné ezzel a versel a Szárnyalj Velünk! 2020-as Irodalmi Pályázaton az Felnőtti kategóriában első helyezést ért el!

Garajszki Istvánné: Tervezett jövő

A jövőm itt áll előttem,
Egy piciny élet belőlem.
Ahogy kedvesen mosolyog rám
És azt mondja, édesanyám.

Ha magadnak jövőt szervezel,
Gyermeket biztosan tervezel.
Nélkülük nincs jövő csak jelen,
Megöregszem, fogja majd kezem.

Most még én fogom az övét,
Tisztítom útjának kövét.
Apróságként lépteit vigyázom,
Serdülőként majd gatyába rázom.

Lényére az úrtól áldást kérek,
E földön még soká legyen élet!
Ha utódod van, vigyázol a földre,
Életterét sosem teszed tönkre.

Orosz Zoltánné: Lehettem volna

Lehettem volna más..

Megannyi álmot gyűjtöttem össze,
S az évek folyamán mindezt a szél elvitte…

Imádtam rajzolni, terveim voltak,
Hogy gyermekek arcára mosolyt csaljak..
Írni, a szavakat csűrni-csavarni,
Szövevényes szálakat fonni,
A magyar nyelv ékességét mívelni…
S jött egy fuvallat..
Elrepítette mindezt egy pillanat alatt..

S ha olykor tekintetem a távolba téved,
Felidézem a meg nem élt reményeket.

Lehettem volna más,
Lehettem volna tűz,
De ami él legbelül,
Az már csak parázs..
Olykor egy-egy szikra lángra lobban,
S elmémből percek alatt egy vers kipattan..
Mert írni én csak úgy tudok,
Ha lelkemben kissé szomorú vagyok..
S akkor árad a szó, írom és írom,
S lehullik a bánatom,
Mint virágról a szirom.

Lehettem volna más..
De nem vagyok,
Én csupán
Egy örök álmodozó vagyok!
S míg a szívem dobog,
Az is maradok!

Orosz Zoltánné: Jövőbe látni

Jövőbe látó távcsövem üvegét meglehelem,
S addig törlöm, míg a legkisebb maszat is a múltba vész.
S, ha beletekintek olyan iramban sejlik fel előttem a kép, mint a szélvész.

Látok sok embert, kinek vállát nyomja ezer meg ezer teher,
Kiket a rabszolga munka kínja lever.
Látok sok -sok síró arcot,
Kiknek örömet hiába mutatok,
Szemük nem rejt mást csak szomorú nyomorúságot….

Látok közben vidám gyermekeket,
Kiket a boldogság kerget.
Szívvel-lélekkel keresik egymást,
Szívükben meglelni még az igazi csodát.
Nagymamák, s papák merengve ülnek a padon,
Okoseszközöket nyomkodnak nagyon.
El-elmosolyodnak orruk alatt,
Elillant az életük egy pillanat alatt.

Látok gépeket, gyárakat,
Ultramodern házakat.
Elektromos autók keresztezik az utakat,
Látok falvakat,
Látok , látok álmokat….
Terveket, vad, eszelős ötleteket,
Emberfeletti orvosi sikereket,
Mindennapi hősöket.

Ha tovább , messzebb fordítom látcsövem,
Saját jövőm sejlik fel előttem…
Az a kor amiben most élek,
Alapozta meg a jövőmet,
S most érzem félek..

Félek látni..
Akarom én ezt tudni?
Megannyi álmot vesztettem el,
Mit bátortalanságom hibájából követtem el.
Semmi se fáj úgy, mint az fájni tud,
Hogy ami lehetett volna a ködbe jut….

Erőmmel tolom el most a távcsövem..
Nem, nem megy ez nekem…
Lehetnék bármi,
Lehetne változni…
Csak erősnek kellene lenni!
Mély levegőt venni,
Új utakat kijelölni,
S megszállottan űzni-küzdeni,
Hogy a célt eltudjam érni!

Ó ,ha lehetne , könyveket írnék,
Hogy legyen arra bizonyíték,
Hogy az igaz szeretetre nem kell indíték.
Hogy legyen jussa a jóságnak,
Hogy kellenek csodák ennek a rút világnak.
Bizony szükség van a szép szóra,
Az önzetlen segítő jókra.
Kell a léleknek egy olyan élet,
Hol mindig tisztán szól az ének.
Amiben nincs magány,
Nincs szeretethiány,
S a jövőt se kell többé meglesni,
Mert már a mában is tisztán látni!

Orosz Zoltánné ezzel a versel a Szárnyalj Velünk! 2020-as Irodalmi Pályázaton az Felnőtt kategóriában második helyezést ért el!

Hecendorfer Dóra: A jövőm

Fiatal vagyok, ez a lényeg,
Nekem egyre könnyebb az élet.
Hiába könnyű, rajtam múlik,
Milyen lesz a jövőm, vagy elúszik.

Minden esélyem megvan mindenre,
Remény és esély a fejlődésre.
Bármit tehetek, amit csak akarok,
De a döntés raján áll: élek vagy halok.

Mindenki azt választja ami jó:
Élni, mozogni, mint egy hajó.
Melynek viharait el kell viselni,
S a lényeg: soha fel nem adni.

Múlhat rajtam rengeteg dolog,
Emberek jövője, akár otthonok.
Én mondom meg, segítek vagy
Rontom a világot, a rizikó nagy.

Választhatom a rosszat,
De mi értelme, ha rossz vagy..
Semmi jó nincs ebben,
Eldöntöm, hogy jó leszek.

Eldöntöm,hogy gyerekeken segítek.
Óvónő vagy tanító leszek.
Példát fogok mutatni,
S az életre tanítani.

Természetesen lesz házam s családom,
Aranyos kertem és kisállatom.
Óvónőként leszek jó és kedves,
Gondoskodó és lelkes.

Ezzel véget vetek versemnek,
Hisz megvan életem értelme.
Már csak meg kell valósítani,
Mert meg bírtam álmodni.

Hecendorfer Dóra ezzel a versel a Szárnyalj Velünk! 2020-as Irodalmi Pályázaton az Ifjúsági kategóriában első helyezést ért el!

Hering Vanda: Más akarok lenni

Saját világom betöltetlen marad,
elönt engem a bosszú, harag
hogy sohasem lesz teljes az élet,
amiben többször nem, csak egyszer élek.
Mi az ami hiányzik ebből?
Netán mire megöregszek eldől?
Nem várhatok rá tovább,
tudni akarom mi vár rám odaát.

Lesz ki meghallgatja dalomat?
Ki átkarolja az én karomat?
Vagy ezek csak papírba vésett szavak,
mik nem érnek egy garast?
Szívem a tiédtől távol marad,
mint szegény gyermektől a jó falat.

Nem akarom azt mondani,
hogy szavaim belém tudod folytani.
Mert oly nehéz arról mesélni,
milyen a megszokottól eltérni.
Más leszel-e mint a többi,
hogy csak te tudod magad lekötni?

Egyedül járok a reggeli napfény világában,
Homályos és zavaros jövőm irányában.
Tisztában vagyok azzal, hogy ki és mi vár?
Hiszen vannak céljaim, van ki már
el is hinné ez az ami engem illet.
Nem venném el senkitől ezt a hitet.

 

Hering Vanda ezzel a versel a Szárnyalj Velünk! 2020-as Irodalmi Pályázaton az Ifjúsági kategóriában második helyezést ért el!

Tűz Dorina: A völgy fehér hollója

A völgy fehér hollója
Lidérces délibábok kereszteznek,
S követnek az ismeretlenbe.
Mérgező füstöt suttognak,
Álmok virágait elhervasztva.

Régen virágzó csemete,
Mára már csak száradó fenyves.
Rozsdás vassal megkötözve,
Áll kitaszítva a puszta tövében.

Messzeségben sok szép,díszes fa,
Egytől-egyig nemesi sarj.
Dolgozó nép fő célpontja,
E hely, mit úgy hívnak Tökéletességfalva.

Felszínes egy nemesség,
Hol az érzelemmentesség a legnagyobb cél.
Egy új világba ragadt társadalom,
Hol az eredetiség máglyára való.

Víz és gazdagság lepi el,
Az átokkal sújtott völgyet.
Tudatlanság, mint legnagyobb kincs,
Ajándék e boldogtalan népnek.

Más gondolkozási módot valló,
Sokak számára nem ide való.
Hontalanságra ítélt,
Magányos „alsóbbrendű” lény.

Eső és remény elkerüli
Az álmokkal teli fiatalt.
S a mérgező gáz lassan,
Ivódik bele csontjaiba.

Mássága átok fejére,
Csak bajt hozta a különcsége.
“Hisz az eredeti ötlet túl nagy falat,
Jó lesz a felszínes, sablonos munka.”

Arcát hideg szél karcolja,
Lelkét szétszabdalja.
Szavak sebeit tisztogatja,
Álmait szétszakítja.

“Hisz minek ide célok?
Gyerek kezébe nem valók.
Minek ide álmok?
Csak a baj van velük. Nem látod?”

Kietlen puszta,
Lakója már elhagyta.
Elhagyta a pusztaságot,
S a vele társuló “gondtalan” társaságot.

Antal Emese Enikő: Drága Zongorám

Zene hangjai törték meg figyelmem,
S megszűnt minden, mi valaha létezett.
Gondok, bajok, rémek mind tovaszállnak,
Csak had halljam még egyszer, utoljára!

Ó, be gyönyörű, csodálatos e hangszer!
Színe halvány, hangja soha nem hagy el,
Minden billentyűje egy igazi kincs,
Emlékezetemben örökké izzik.

És ím! felcsendül az ismerős akkord,
S vele együtt az egész világ dalol.
E világ bánatnak többé helyt nem ad,
Amíg drága Zongorám nékem te vagy!