Nézz bele a kristálygömbbe,
Mondd csak, mit kapsz vissza tőle?
Magad látod, mint felnőttet,
Ki már élt nehéz időket.
Vagy netalántán mást látnál?
Egy árva kisgyermek álmát:
Apró szütyőjével vállán
A szüleivel dalt kántál.
De az csak valótlan álom,
Nem mutathat valóságot,
S habár elönt a mámor,
Az még mindig csak egy álom.
Nézd, mit mutat a gömb neked,
Múltad, jövőd látod benne.
Te voltál az a kisgyermek,
Te lehetsz majd az az ember.
De nézd! ez a kép változik!
Másfajta képeket hoz ki
Most magad látod távozni,
Magad láthatod zokogni.
Megszületni, majd meghalni,
Barátokat cserbenhagyni,
Egy kis segítséget adni,
Mindenekkor jó maradni.
És habár ez megrémíthet,
S e terhet magad kell vinned,
Nézd csak! Magadban kell hinned,
Majd dönts jól: ez a te kincsed.